fbpx

A paintball története II. – az „old school paintball” aranykora

Nagy gyártók felemelkedése, tömeggyártás, kaliberek versenye és az első speedball pályák. Ezt hozta a paintball számára a ’80-as évek vége, ’90-es évek eleje.

A Tippmann Pneumatics születése

Az 1987-88-as években a paintball nagy lépéseket tett előre és három meghatározó paintball cég is létrejött. Id. Dennis Tippmann új üzletág után kutatott cége számára, mert az akkoriban életbe lépő törvényi szabályozás miatt be kellett zárnia géppisztoly replikákat gyártó vállalkozását. Amikor felfedezte a paintballt, hasznosította korábbi tapasztalatait, melyeket a pneumatikus ipari varrógépekkel foglalkozó családi vállalkozásánál szerzett, hogy megalkossa a Tippmann Pneumatics-et. Megalkotta az úttörő ún. blowback technológiával működő Tippmann SMG-60-at, az első teljesen automata paintball markert. A blowback technológia az alapja a ma működő paintball markereknek. Lényege, hogy a markert nem kell minden lövés után felhúzni, mert ezt a marker által használt sűrített levegő elvégzi a játékos helyett. A .62-es kaliberű markert, 15-ös oldaltárral szerelték, amelybe 5 golyót tartalmazó szalagtartókat kellett tenni. Azért, hogy a versenyeken is használható legyen az SMG-60-as, a gyártó hamar felszerelte egy kapcsolóval, amellyel választani lehetett félautomata és automata tüzelési mód között. A Tippmann szintén elsőként mutatta be a paintballban mai napig használt tűszeleppel szerelt CO2 palackot, amit a szódagyártásban már használt palackból tervezett át.

 

Kaliberek vetélkedése, új piaci szereplők és forradalmi fejlesztések

Ebben az időben így .50-es, .62-es és .68-as kaliberű paintball lövedékek is piacon voltak megindítva a vitát, hogy melyik a jobb. Ez vezetett ahhoz,

Bud Orr, a WGP alapítója (balra)

Bud Orr, a WGP alapítója (balra)

hogy a Tippmann kihozza az SMG-68-as markert, ami csak félautomata, .68-as kaliberű változata volt az SMG-60-asnak.

A Worr Game Products (WGP) céget Bud Orr hozta létre. Kezdetben a markereket a garázsában építette. Így készültek az első WGP Sniper Pump markerek. Ez volt az első olyan marker, amely könnyedén testre szabható és módosítható volt azáltal, hogy cserélhető volt rajta a cső, volt hozzá kaliber konverziós eszköz és állítható volt a levegőellátása. Később Bud Orr feltalálta az első piacra szánt ejtőtárat, ez volt a WGP Ammo Box, ami 45 lövedék kapacitású volt.

Glenn Palmer megnyitotta kaliforniai Palmer’s Pursuit Shop nevű boltját, ami a Sheridan-féle markereket (pl.: Pursuit Gun) és átalakított változatait árulta. Glenn Palmer-nek volt egy régi karsérülése, ami miatt nehezen tudta folyton felhúzni a markert, ezért megépítette a “Camille”-t, egy módosított Sheridan KP-t, négy irányú szelepet és pneumatikus kalapácsot szerelt bele, így megalkotta a saját önfelhúzó markerét. Bud Orr egy hasonló rendszert talált fel átalakítva a korábbi, az általa tervezett Sniper nevű markerét, megalkotva ezzel az első WGP Autococker-t 1991-ben. A vita egyébként azóta is tart, arról hogy ki találta ki az első önfelhúzó paintball markert.

Ezt követően a JT USA, az egyik legnagyobb terepmotoros cég belépett a piacra az első JT lencsékkel. A népszerű motocross-os szemüvegüket alakították át, ez volt az első olyan lencse, amely kifejezetten paintballra készült és megfelelő volt a védelme a szem számára. Mivel nagyon kényelmes volt, ezért egyből a játékosok kedvencévé vált. Ez egy forradalmi változást hozott a sportban, elhozva egy új szintjét a biztonságnak és lökést adva ezzel a paintball maszkok fejlesztésének. Néhány éven belül a hétköznapi védőszemüvegek viselése már nem folt engedélyezve a pályákon, ahol csak ellenőrzött lencséket tartalmazó és egész arcot takaró paintball maszkok terjedtek el. A JT dominanciája egyre nőtt a paintball biztonsági és ruházati kiegészítői terén. Folyamatosan újabb termékeket dobtak piacra mint például műanyag borítású védőkesztyűt, védőmellényt, paintball nadrágot. A Scott egy másik nagy sportszemüveg gyártó hamarosan követte a JT példáját.

Garázsból a gyárba

paintball marker alkatrész

Az első ASA adapter, ami sokkal komfortosabbá tette a paintball marker használatát.

A paintball ipar folyamatosan formálódott, egyre több és több gyári termék készült szemben az otthoni, garázsban összetákolt felszerelésekkel szemben. Az első csődugót 1987-ben mutatták be, és hamarosan a pályák előírták valamilyen csövet elzáró biztonsági eszköz használatát, a játéktéren kívül. Az első nagy mennyiségben gyártott paintball gránátot, a Bouncing Betty-t a Pro-Star Labs fejlesztette ki. Az első csőtisztító pálcát a Straight Shot-ot a megegyező nevű gyár fejlesztette ki. A Los Angeles Paintball Company (LAPCO) fejlesztette ki a markolat aljába csavarral rögzített adaptert, amelybe be lehetett csavarni a gázellátást biztosító palackot. Ezt egy cső kötötte össze a marker szeleprendszerével. Ez volt az első Bottomline Air Source Adapter, vagyis Bottomline ASA, amely örökké megváltoztatta a markerek felépítését, lehetővé téve a palack válltámaszként való használatát anélkül, hogy a palack zavarná a maszk viselését. A rendkívül népszerű Line SI Bushmaster pumpás markert az Indian Creek Designs nevű cég alkotta meg. A Components Concept Inc. (CCI) kiadta az első Phantom pumpás markerét. A markert Mike Cassidy alkotta meg a CCI pedig a leghosszabb ideje meglévő egy tulajdonosi háttérrel rendelkező paintballos vállalat lett, ami a mai napig működik, elsősorban pumpás paintball markereket gyárt. Nem sokkal ezután az első Action Pursuit Games Magazine (APG) is kijött, ez volt az első nemzetközileg is terjesztett paintball magazin.

1988-ban New Jersey államban is legalizálták a sportot köszönhetően Raymond Gong-nak és Jessica Sparks-nak, akik sokat küzdöttek a sport legalizálásáért az államban. A kaliberek közötti versenyben végül a .68-as lett a győztes, ez a mai napig leginkább használt lövedékméret a paintballban. Kis idő elteltével a 300 láb/másodperces maximum torkolati tűzsebességet határoztak meg, mivel ez bizonyult biztonsági szempontból megfelelőnek.

Az első speedball pálya

1989-ben Sat Cong Village-ben egy dél-kaliforniai nagy és népszerű paintball pályán egy új arénát mutattak be, amit “SpeedBall”-nak neveztek el. Ez a pálya rikítóra festett gumiabroncsokból, raklapokból, fa fedezékekből és más szabadtéri elemekből állt. A pályát kiegészítették lelátóval és ez megteremtette a tervezett pályákat, ami egy új stílusát és korszakát hozta a sportnak. (A videón 6.30-tól látható.)

A játék középen elhelyezett zászlós forumátuma is kialakult, amit egyre több pályán használtak. A játék ezen formátuma sok akciót és aktív támadójátékot kívánt, ami a pálya központi terén koncentrálódott leginkább.

Töretlen fejlődés a paintball tárak és markerek terén

Az első Viewloader paintball tárat a VL100-at is bemutatták, ami lehetőséget adott a tárazásra 10-es vagy akár nagyobb tube-okból (lövedéktartó henger) is. A Smart Parts forradalmasította a tuningcsövek piacát az első Smart Parts paintball csővel, majd a kétrészes All American csővel. Ez volt az első spirálisan, kis lyukakkal ellátott cső, amely növelte a pontosságot és nagyságrendekkel csökkentette a tüzelés hangját. Az első Világkupát valamint a hozzá kapcsolódó kiállítást és vásárt Jim Lively szervezte. Később ez vált a legnagyobb és legelismertebb paintball versennyé a világon. 1989 végén egy Gino Postorivo nevű fiatal vállalkozó egy kiskereskedést nyitott a családi pizzéria hátuljában. Ez az üzlet vált a folyamatos növekedés során a National Paintball Supply néven a legnagyobb disztribútorrá.

paintball marker

A 68 Automag paintball marker

A sport töretlenül fejlődött mind az eszközök mind a játékok terén. 1990-ben a Tippmann bemutatta a Tippmann 68 Special Paintball Gun névre keresztelt puskáját, ami az egyik első tömegben gyártott, ejtőtáras paintball marker volt. Az Airgun Designs, amelyet egy paintball zseni, Tom Kaye alapított kihozta a 68 Automag névre keresztelt paintball markerét. Ez volt az első blow forward mechanizmust használó marker, ami strapabíróságáról és egyszerű, de megbízható működéséről valamint beépített regulátoráról vált ismertté. Megkezdődött a markerek nagyszabású távol-keleti gyártása, körülbelül tíz, lényegét tekintve azonos pumpás markerrel. A The Music City Open Paintball Tournament versenye volt az első amerikai verseny, ahol elhagyták a régi NSG 12 gramos CO2 patron technológiát, helyette lehetővé tették a folyamatos, CO2 palackokkal történő gázellátást, valamint a fél-automata és BYOP játékot. (Bring Your Own Paint vagyis hozhatod a saját festéked). Ez mutatta a paintball technológiai és a festékellátás terén történő fejlődését.

Autococker paintball marker

Egy korai Autococker.

1991-ben a sport folyamatosan meghódította egész Európát, mivel a paintball imázsa sokat javult és a régi rossz előítéletek megszűntek. Tom Kaye és az Airgun Designs kifejlesztette a nitrogén regulátort és az újratervezett, üvegszálas nyomástartó palackot, így megalkotta az első paintball számára készült sűrített levegős palackot. Bár a sűrített levegős rendszer jobbnak bizonyult mint a CO2-es, főleg az egyre növekvő számú fél-automata markereknél, de a paintballban tiltották a használatát különböző biztonsággal kapcsolatos tévhitek miatt. A Bud Orr-féle Autococker Kit is piacra került, először mint WGP Sniper II tuning készlete, amivel már fél-automata markerré vált. Később a markert a kiegészítővel szerelve egyben árultak mint az első Autocockert, ami beindította az évekig tartó Automag vs. Autococker vitát.

paintball tár

A VL-2000, az első elektromos paintball tár.

1992-ben a PMI kiadta a PMI-III fél-automata markert. Bár nagyon nehéz volt és nagy volt a visszarúgása is, igen népszerű lett a játékosok körében az alacsony ára és megbízhatósága miatt. Ez volt az utolsó Sheridan-féle PMI marker, mivel Benjamin Sheridan később saját márkás puskákat kezdett gyártani. Az első volt ezek közül a VM-68. A Viewloader-nél meglátták az igényt a gyakori golyótörések megakadályozására, ezért megalkották a VL-2000 paintball tárat. 9 Voltos elemmel működött, volt egy érzékelő a tárnyakban, ha az érzékelő nem látott lövedéket, jelzett a beépített motornak, ami megforgatta a lapátokat. Bár elég otromba és esztétikailag csúnya volt, a Viewloader szabadalmaztatta az első motorizált tárat. (Ez később a „Szabadalmi háborúkban” is nagy szerepet játszott.) Arthur Chang egy új céget alapított Kingman International néven, azzal a céllal, hogy megfizethető markereket áruljon. Az első pumpás markerük Hammer néven futott, de a háttérben folyamatosan dolgoztak egy fél-automata paintball marker megalkotásán. Az R.P. Scherer, egy cég amely számos vállalattal szerződésben volt a lőszergyártás terén, nyitott egy gyárat, amely kizárólag paintball lövedékeket gyártott. A golyók gyártását végző gépsor nagy beruházást igényelt, ezért ez volt a paintball igazi nagy próbája, mivel megérte egy külön gépsort telepíteni az igények kielégítésére.

A National Paintball Players League (NPPL) is megalakult és megtartotta az első versenyét. Ezzel kezdetét vette a versenypaintball új korszaka, amely a regionális szintről nemzeti szintre helyezte a sportot. Az eredetileg teljesen nyitott verseny, látva az első év tapasztalatait profi és amatőr diviziókra tagolódott. Ezek a versenyek még az erdőben voltak, de az első tervezetten épített pályák elkezdtek eltávolodni a tereptől.

 

A sorozat következő részéből kiderül, hogy milyen volt az első paintballos TV közvetítés fogadtatása, milyenek voltak az első elektro-pneumatikus paintball markerek és miért kezdtek a paintballosok színes ruhákban játszani a terepszínű helyett.

Paintball története négyrészes sorozatunk a linkre kattintva érhető el: A paintball története