fbpx

A Paintball Akadémiával Svédországban

Ádám majdnem egy éve keményen edz. A Paintball Akadémia SE segítségével most Svédországba utazhatott. Beszámolóját a következőkben olvashatjátok:

Már régóta érdekelt a paintball, amikor végre adottak lettek a feltételek ahhoz, hogy elkezdjek játszani. Mivel többre vágytam puszta szokásos játszadozásnál, ezért 2013 júliusában írtam a Paintball Akadémiának egy levelet, mivel némi internetes keresgélés után egyértelművé vált számomra, hogy itthon ez a csapat foglalkozik külön kezdőkkel is. Viktor gyorsan válaszolt és minden információt megadott amire nekem szükségem lehet, így augusztustól kezdtem el járni paintball edzésekre. Eleinte még nem rendelkeztem saját paintball felszereléssel, de szerencsére ez nem jelentett problémát, hiszen a Paintball Akadémiának vannak kölcsön felszerelései, amelyeket bárki használatba vehet. Így egy Dye Matrix 8-as versenymarkerrel és egy dye i4 versenymaszkkal kezdtem el gyakorolni. A 10 hónapja tartó kemény edzés meghozta gyümölcsét és a Paintball Akadémia támogatásával kijuthattam Svédországba, ami számomra egy hatalmas lehetőségnek és kihívásnak bizonyult.

Május 24-én, pénteken reggel hosszas pakolás, sokszori ellenőrzés után indultam át Viktorhoz a megbeszélt találkozóra. Olyan izgatott voltam, hogy sikerült jóval korábban átérnem, így még egy darabig beszélgettünk, és csak ezután indultunk ki a reptérre. Délután 4 óra körül szállt fel a gép a Liszt Ferenc repülőtérről egy kis késéssel, de a kapitány történetei kárpótoltak minket a várakozásért. Körülbelül két órával később megérkeztünk Stockholm Skavsta (valójában Stockholmtól jó 100km-re található) repülőterére, ahonnan busszal mentünk tovább Stockholmba. Tamás, a svéd paintball csapat játékosa és menedzsere várt minket a buszpályaudvaron, ahonnan azonnal továbbindultunk szállásunkra lepakolni a felszerelésünket. Mivel nem voltunk túlságosan fáradtak, ezért tettünk egy kis sétát a közeli utcákban.

Másnap reggel mentünk ki a paintball pályára, ahol még az edzés előtt segítséget nyújtottunk néhány, a paintball játékra érkező csoportnak megismerni a paintball alapjait. A svédországi viszonyokhoz képest szokatlanul meleg volt. A paintball edzésen négyen voltunk a csapatból, így kettő a kettő elleni, egy az egy elleni és breakout szituációkat gyakoroltunk. Az edzés és az egésznapos meleg miatt nagyon elfáradtunk.

Nagyon vártam a vasárnapot, mert több paintball csapat is eljött edzeni, köztük a divízió 1-es győztes Stockholm Hype! és az Aftermath is. A paintball pályán a Millennium (Paintball Európa Bajnokság) bitburg-i pályaterve volt felállítva. Nagyon defenzív pálya, így meglehetősen sok lőszert lőttünk az edzésen. A svéd paintball játékosok többsége nagyon pontosan lő a sok reballos gyakorlás miatt. Edzés után a közeli paintball bolt egyik munkatársához kaptunk grillpartira invitálást, ami nagyon jól sikerült.

Azért, hogy tartalommal töltsük fel az esti órákat is, még egy nagyot sétáltunk Stockholmban. Másnap reggel mentünk ki a reptérre, gond nélkül átjutottunk minden ellenőrzésen és két órával később már otthon is voltunk. Úgy érzem, a hétvége alatt nagyon sokat tudtam tanulni és remélem sikerül ezeket a tapasztalatokat kamatoztatnom a későbbi paintball versenyeken is, így a Krakkói CEPL (közép-európai versenysorozat) és a PBSM (Svéd Liga) következő fordulóin!

Nagyon hálás vagyok a Paintball Akadémiának a lehetőségért, illetve Tamásnak külön köszönetet szeretnék mondani a sok szép élményért, amit adott nekünk ez az utazás. Nagyon jól éreztem magam, és sokat tanultam a paintballról! 🙂

Kérdésed van a paintball-lal kapcsolatban? Írj vagy hívj bátran, szívesen válaszolunk! Telefon: +36302622091, E-mail: info@paintballakademia.hu

Nálunk ilyen a paintballozás!